MissMigrans

Sokszor láttam már ezt a filmet, mégis megríkatott megint.

A téma mindig aktuális; még ha nem is dolgoznék fogyatékkal élőkkel, akkor is inspiráló, megható lenne a béklyóiból kitörni próbáló ember küzdelme.

A film aktualitása számomra - a szakmán kívül - még az is, hogy Írországban, Dublinban játszódik: ismerősen csengenek a nevek (Siobhan, O'Shae, Connolly), ismerős az akcentus, tetszenek a karakterek, s az egész film, ahogyan megcsinálták, fiatalos, lendületes, inspiráló és szép. Nézd meg, ha van rá alkalmad. :)

- Anya, te nem csinálsz semmit egész nap, mert te mindig csak dolgozol.

Ma egész nap a holnapi kirándulást szerveztem: ki hogyan utazzon (nem férünk be mind egy buszba), ki, mit, hol, mikor  étkezzen, hogy oldjuk meg a gyógyszerezést, ki, kit, hogyan segítsen, hogy mindenki jól érezze magát, legyen elég pénz, jármű, üzemanyag, kész legyen a szükséges dokumentáció, stb.

Este az egyik gondozottam megjegyezte: - Ez akkor most szabadnapnak számít neked,   ugye?   Csak bámultam rá: - Szerinted egy fél tucat sérült ember meg két kiskorú egész napos kirándulását, ellátását megszervezni, felügyelni, dokumentálni szabadnapos tevékenységnek minősül?

- Hát, szerintem igen... - jött a válasz.

Ennyiben maradtunk. :)

A mai nyolc-kilencéves fiúk nem nagyon játszanak már faépítőkkel. Viszont az üveggolyópálya-építő még engem is leköt, gondoltam, teszek egy próbát, beszerzek egy nagy dobozzal.

És lássatok csodát, Nagyfiú órák óta építi a különféle pályákat, igazán jól elszórakozik vele...

Az apáknak mindig nagy szerepük van a lányaik életében, nálunk sincs ez másképp. Apukám meg én nagyon hasonlóan gondolkodunk, csak egy-két kisebb dologban nem értünk teljesen egyet. Ilyen volt eddig az autóvezetés.

Amíg otthon éltünk, vezettem én is, de aztán amikor kiköltöztünk, jó ideig eltartott, mire megszoktam a baloldali közlekedést. Amikor viszont itt belejöttem a vezetésbe, az otthonit adtam fel, hogy ne legyek végképp iránytévesztő. Apukám pedig folyton pedzegette a húrt, hogy miért is nem vezetek én itt is meg otthon is, nem lehet az a váltás olyan nehéz... Ott van például XY rokongyerek, aki Angliában él, és amikor hazajön látogatóba, leparkolja Londonban a jobbkormányos autóját, majd Ferihegyen  átül a balkormányosba, s megy tovább, mintha mi sem történt volna.... Hát nem vagyunk egyformák, mondtam én, tény, hogy rokongyerek ezt a feladatot jobban oldja meg nálam, viszont van, amit én tudok jobban, mint ő... Azt azonban el kellett ismernem, hogy szeretek jönni-menni, közlekedni, és bizony nem egy hátrány, ha nem kell mindig másokra támaszkodnom szállítás-ügyben...

Így történt, hogy összekaptam magam, és gyakoroltam, itt is, meg ott is. És jelentem, most már nekem is megy a mutatvány, vezetek baloldalon is, meg jobbon is, ahol éppen kell. Csodás érzés ez a szabadság. :)

Lelki izomláz. Van olyan? Kell, hogy legyen, elvégre nekem most éppen az van. :) Visszatértünk ugyanis röpke otthoni szabadságunkról, és kissé csikorogva lendülnek a kerekeim.

- Rádógozni. Ha most elhagyja magát, elölrül kezdődik az egész - tanácsolta a borostás arcú, bölcs öregember kedvenc gyerekkori regényemben. Tutajosnak a tenyere volt feltörve, nekem máshol fáj éppen, de a lényeg ugyanaz.

Hát akkor hajrá! :)

Néha azért vágynék már új helyekre, új emberek közé is, hiszen olyan tágas a világ...

Egyelőre viszont úgy hozza a sors, hogy hazafelé húznak még. Most például azzal  a régi kedves orosztanárnőmmel találkoztam, aki hónapok óta rágta anyukám fülét, hogy ha legközelebb hazajövünk, feltétlenül látogassam meg, mert ő még egyszer az életben látni szeretne engem... (79 éves, menni készül már.)

Hát elmentem hozzá, és egy csésze oroszos stílusban (csipkelekvárral) fogyasztott tea mellett kellemesen elanekdotázgattunk a "régi" időkről, amikor együtt utaztunk a Tisza-expresszen Moszkvába, Leningrádba, meg amikor nyelvvizsgára készültünk abból a híres narancssárga tesztkönyvből.

Szerettem az oroszt nagyon, könnyen tanultam. Az elmúlt bő húsz év alatt kissé megkopott ugyan a tudásom, de azért ha szükség lenne rá, szívesen porolnám le újra az oroszkönyveimet.

Tanárnőm nyugdíjas évei elején még tanított, az orosz-éra végeztével a másik szakját, a magyart, egy amolyan "peremkerületi" középiskolában. Kérdeztem is tőle, hogy bírta. Ezt a kérdést ugyanis a munkám kapcsán nekem is gyakran felteszik, amire én csak azt tudom mondani, hogy fogyatékkal élőkkel foglalkozni összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint elvileg normál intelligenciájú, viszont "peremhelyzetű" fiatalokat napi szinten együttműködésre bírni.

Tanárnő válasza ennyi volt: - Szerettem őket. Először szerettem őket, s utána jött a magyar.

Szeretni, jól szeretni viszont csak erős emberek tudnak. Ő aztán erős, azt tudom, megtapasztaltam, és szigorú is, még most is kijavítgatta a kiejtésemet, sosem tűrte a pongyolaságot. Viszont tényleg szeret engem, szereti az életet, és szereti, közvetíti azt, ami érték, még így, élete vége felé is.

Jó volt ez a találkozó. Őrzöm, viszem tovább magammal a tekintetét, a tartását, a szemléletét. Jó, hogy vannak még közöttünk hozzá hasonló emberek.

Délutánra megelégeltem, hogy egyetlen értelmes mondatot sem tudok leírni a határidőre elkészítendő jelentéseimbe anélkül, hogy minimum háromszor meg ne zavarnának közben. (Figyusz, kellene egy... Hol van a... Aláírnád a... Nem láttad a... Voltak már a... Megszervezted már a... Mikor lesz a...Felhívtad már a... Mi legyen a... )

Ezért aztán fogtam a kis motyómat, és elvonultam egy eldugott, csendes kis szobába, ahol senki nem talált rám, és ahol másfél órán keresztül teljes csöndben és nyugalomban, a saját tempómban, egyszerre csak egy dologra koncentrálva tudtam dolgozni. Hogy micsoda luxus ez manapság!

Örültem ennek a táblázatnak, még akkor is, ha én nem Ausztriában élek. Tudunk mi, magyarok dolgozni! :)

Tudom én, hogy a napsütéses idő otthon nem számít ritkaságnak, itt Észak-Írország kellős közepén viszont annál inkább az. Most, hogy többedik napja szép tavaszias idő van nálunk, el is kapott a honvágy. A napsütésről nekem ugyanis mindig Magyarország jut eszembe, mert ez az, amiből otthon jóval több van, mint itt...

Amúgy mostanában nem vagyok túl büszke arra, hogy honnan jöttem, mert a tapasztalataim sajnos Ditkééhez hasonlók: nem épp a legjobb dolgokról híresülünk el mostanában Európában...

Viszont vannak szívmelengető élmények is. Például amikor az egyik gondozottam a golyóstollat következetesen a biro néven emlegeti (Could you lend me your biro, please?), akkor azért mindig elmosolyodom: adtunk/adunk mi magyarok valami hasznosat is a világnak...

Halad a kisbusz, megszólal a gyerekem:

- Anya, álljunk meg, vegyünk jégkrémet!

- Itt nem állunk meg kisfiam, nem hoztam elég eurót. Majd a határ túloldalán, ahol fonttal lehet fizetni.

- De anya, miért nem szóltál hamarabb, elhoztam volna az enyémet. Nekem sok euróm van otthon. Három!

Az elmúlt heteim összes létező és nem létező szabad percét azzal töltöttem, hogy a minket ellenőrizni készülő regulációs hivatal számára írogattam össze dokumentációk, tervezetek, jelentések tömkelegét. Valami elképesztő, hogy mi bürokráciát termelünk ki magunk köré mi, modern emberek...

Még az írek nemzeti ünnepét, Szent Patrik napját is az aktáim fölé hajolva töltöttem, nem is láttam sok zöldet (csak időnként vöröset, hehe).

Hanem amikor vasárnap reggel is gyönyörű napsütésre ébredtünk, úgy döntöttem, ami elég, az elég, úgyhogy fogtam a kisbuszt, megtöltöttem gyerekekkel, gondozottakkal, segítőkkel, és mentünk végre, ki a szabadba, világgá...  A tengert vettük célba, s mivel fürdeni még nem igazán lehet benne, a partján gyalogoltunk hosszasan, jó messzire...

Ma olyan izomlázam van, hogy alig tudok közlekedni, de sebaj. Úgyis aktázom megint.

Szép napot Nektek. :)

Szeretem az angolt, mitagadás. És ha már egyesek külön a kedvemért is írnak angolos bejegyzést, akkor én is írok most még egyet. :)

A Happy enough? kifejezést gyakran hallom mostanában. Azt jelenti: megfelel? Rendben van így?

Ma például továbbképzésen voltam, ahol az előadó így kérdezte meg, mehetünk-e tovább az anyaggal: - Any more questions? No? Are you happy enough? OK, then.

A kórházban, amikor a gondozottam orvosát kerestem, kiderült, nincs benn aznap, viszont az egyik nővér válaszolgatott a kérdéseimre, majd a végén megkérdezte: - Are you happy enough with that?

Szerelőt hívtunk a mosógéphez, aki miután megjavította, bemutatta, hogy ismét működik a gép, majd megkérdezte: - Are you happy enough?

És igen, az voltam. :)

Igazán mázlista vagyok, mert a munkám során viszonylag sűrűn ötvözzük a kellemest a hasznossal. Tegnap este például a belfasti Grand Opera House-ba vittük a gondozottainkat, ahol megnéztük a Grease-t.

Electrifying, azt mondják róla.   Az is volt.  :)

Nem tudom, ki hogy van vele, de az én életem elképesztően felgyorsult az elmúlt egy-másfél évben. Nincs már üresjárat, semmi lazázás, reggeltől estig figyelek, koncentrálok, szaladok...

Mire épp kezdeném azt hinni, hogy utolértem magam, újabb feladatok jönnek...  A gyerekek nőnek, fejlődni kell velük/hozzájuk, és a munkám követelményei is folyton emelkednek, tehát muszáj ébernek maradni, minden szinten.

Végül is nem panaszkodhatom, mert mindannyian jól vagyunk, és az ember ugyebár azért születik, hogy aktívan élje földi életét.

A múltkor szakmai továbbképzésen voltunk, ahol a neves pszichiáter előadónk a kiégés jelenségéről is beszélt. Azt mondta, a tapasztalat azt mutatja, hogy nem azok égnek ki, akik túl sokat dolgoznak, hanem azok, akiket túl sokat frusztrálnak munkájuk során. Ha ez így van, akkor megnyugodhatok: az én munkámnak/életmódomnak bőven van élvezhető része. Ami pedig a többit illeti, igyekszem hinni a mondásban, hogy ha az Isten ad báránykát, ad hozzá legelőt is...

"A mosoly vidáman világító kis ablak a közöny sötét éjszakájában."

(Simon András)

Tanuljunk határozókat! Ilyeneket, például:

Be yourself, truthfully.

Accept yourself, gratefully.

Value yourself, joyfully.

Forgive yourself, completely.

Treat yourself, generously.

Balance yourself, harmoniously.

Bless yourself, abundantly.

Trust yourself, confidently.

Love yourself, wholeheartedly.

Empower yourself, immediately.

Give yourself, enthusiastically.

Express yourself, radiantly.

Mire mindet megtanulod, tutira jobb kedved lesz!:)

... a negyvenet.

Most mi lesz?

Hányféleképpen lehet azt mondani angolul, hogy "nagyon-nagyon" ?

Tessék, itt van néhány példa, a neten találtam:

'At the core of your being, you are deeply peaceful, immensely loving, infinitely wise and profoundly contented...' ♥

(Kiemelések tőlem. )

Have a very nice day! Life is so beautiful.  :)

A külföldiek általában annyit tudnak az észak-ír vallási viszonyokról, hogy az írek nagyrészt katolikusok, a britek pedig reformátusok.

Ha ebből indulunk ki, akkor az lenne a logikus, hogy a Church of Ireland nevű egyház katolikus felekezetet jelöl. De nem így van. Helybéli ismerősöm szerint ez az egyház  "a protestáns felekezetűeknek a katolikusokhoz legközelebb álló része".

Ha már itt tartottunk, megkérdeztem tőle azt is, hogy melyik a katolikusoktól legtávolabb álló református felekezet? Ez a Presbyterian Church, illetve még inkább a Free Presbyterian Church.